Ruha Lexikon

Viseletek a középkorban

„Nem a ruha teszi az embert”-állítjuk manapság. A középkorban az európaiak több ruhát öltöttek magukra, mint a rómaiak, mert Európa éghajlata hűvösebb volt, és az egyház is „bűnösnek" tekintette az emberi testet, és elvárta, hogy gondosan elrejtsék a szem elől. Az európaiak csak felsőruházatot viseltek. Legfontosabb ruhadarabjuk volt a vászoning, a rövidnadrág, a felső ing, a köpönyeg (néha csuklyával ellátva). Fokozatosan divatba jött a rövidnadrág fölött viselt harisnya, amiből a XIV. században nadrág lett. Hordtak kesztyűt is: először kényelmi szempontok miatt, később pedig divatból. A középkorban a kesztyű szimbolikus jelentésre tett szert: illetlen dolognak tartották kesztyűben a templomba belépni vagy kezet nyújtani, a sértés, a mély megvetés jele volt, ha kesztyűt dobtak valakinek. A nők ruházata kezdetben alig különbözött a férfiakétól. Később a nők kendőt tettek a fejükre, szűk szabású alsó ruhát viseltek, amihez kötényt vagy rövid alsószoknyát öltöttek. A főúri hölgyek ruházata igen pompázatos volt. Lábukon bőrből készült, hosszú, felfelé kunkorodó orrú bőrcipőt viseltek. Minél nemesebb volt egy ficsúr, annál hosszabb volt lábbelijének az orra. Néha akár a 60-70 centiméteres hosszúságot is elérhette. Hogy járni tudjanak az ilyen cipőben, az orrát az övükhöz kötötték. Az utca sarát mezítláb vagy facipőben taposták.
A középkori ruházat tükrözte a szociális egyenlőtlenséget. A főurak megtiltották az egyszerű embereknek, hogy hivalkodóan öltözködjenek, ők maguk pedig olyan élénk színű ruhákat hordtak, mint a papagájok tollazata. A parasztok ruháját durva, házilag szőtt vászonból varrott ruhában jártak, a hűbérurak és a városi felsőréteg öltözéke pedig gyapotszövetből és selyemből készült. A papság ruházata fokozatosan jellegzetessé vált.
A ruhadivat, főleg a nők esetében, több ízben is változott. Az egyház hiábavaló kísérleteket tett arra, hogy megpróbálja befolyásolni a divathóbortot. Az emberek sokat adtak ruházatukra, mivel az nemcsak a testüket takarta, hanem megmutatta a társadalomban elfoglalt helyüket is.
A XIII-XIV. században Európában divatba jöttek a tekintélyt parancsoló nemesi címerek. Először csak megkülönböztető jelként szolgáltak a csatatereken, később a tulajdonos egyfajta azonosító jegyévé váltak, jelezték a társadalomban elfoglalt helyét. A címerek jelentésének értelmezésére létrejött a heraldika vagy címertan. Az ezzel foglalkozó személyek voltak a heroldok, akik nagy titokban tartották a címerkészítés szabályait.