Ruha Lexikon

Korai újkor viselete

Divathóbortok. A földrajzi felfedezések az európai divatra is hatottak. Az indiai festékekkel még változatosabbra festették a kelmét. Az illatos keleti növények és fűszerek, valamint az Atlanti-óceánból származó halászati termékek — főleg az ámbra — széles távlatokat nyitottak az új illatszerek és kozmetikumok előtt. A dohányzás elterjedésével nőtt az igény a pipák és a dohányszelencék iránt. Ezek alakja a divatnak megfelelően változott. Az európai országok már az újkor hajnalán többé-kevésbé tartós kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat építettek ki egymással: Európa egy életet élt. Kialakult az általánosan elfogadott európai divat, amit a politikában legnagyobb befolyással rendelkező országok diktáltak. A XV. és a XVI. század fordulóján a legnagyobb divatdiktátorok az olaszok voltak. A fehérneműre szűk kosztümöt húztak és arra egy bővebb felső öltözetet. A velencei divathölgyek, hogy magasabbnak és karcsúbbnak fessenek, úgynevezett zoccoliban, magasított sarkú cipőben jártak. Ilyen cipőben természetesen lassabb és nehézkesebb volt a járás, de hova is kellett sietni egy olyan városban, ahol minden a csatornák vizének nyugodt folyásához igazodott! Az asszonyok között egyre többen jártak fejkendő nélkül. Nagyobb figyelmet kezdtek fordítani a fejdíszekre, a diadémokra, fonatokra és hajhálókra. A magas homlokú szőke nő volt az ideál. Az olasz nők egészségüket sem kímélve különleges kalapokat, úgynevezett szolánókat (csak karimája volt a kalapnak) viseltek és napokig sétáltak a tűző nap sugarai alatt, hogy kivilágosodjon a hajuk. Hogy magasabbnak tűnjön a homlokuk, leborotválták a hajukat.
A XVI. században Spanyolország játszotta a vezető szerepet az európai politikában. A divatot is ők kezdték diktálni. Sötét tónusú, szigorú férfi ruházatuk teljesen zárt volt. A fekete viselet iránti rajongásuk miatt a külföldiek megvetően „varjaknak" csúfolták őket. Néha már csak sejteni lehetett a ruházat színét a díszítésként szolgáló rikító drágakövek, arany és ezüst hímzés alatt. A rövid nadrágot vattával tömték ki, hogy gömbölyű formát kölcsönözzenek neki. Kitömték a váll- és a mellrészt, hogy nagyobb tekintélyt kölcsönözzenek a ruha viselőjének. A rossz nyelvek ezt nevezték „libahasnak". Népszerű lett Európában a spanyol rövid köpeny és a keskeny spanyolszakáll. Az ibériaiak puha szűk cipőt viseltek, amit karmokhoz hasonló szabásmintával díszítettek, ez volt az úgynevezett „farkasmancs" keménykalap egészítette ki.
A spanyol női divat kemény fémvázas alsó ruházattal ajándékozta meg a világot. Ez a viselet évtizedekig hódított. Egy-egy ilyen viselet nagyon nehéz volt, ezért a viselője járás közben még fenségesebbnek tűnt. A ruházatot fülbevalókkal, cipellőkkel, nyakláncokkal és karkötőkkel illett viselni, de strucctollas legyező és vékony csipkés kendőcske is tartozott a női kelléktárhoz. Még az arab időkből maradt meg az a hagyomány, hogy a hölgyek csak sötét fejkendőben léphettek utcára. Idővel ebből alakult ki az ismert spanyol mantilla fekete csipkével.
A XVI. században a spanyolok otthon is kezdték termeszteni az Újvilágból behozott burgonyát. Miután megtanulták, hogyan kell kivonni belőle a keményítőt, igazi fordulat állt be a divatban. A megkeményített gallér merev lett, ami lehetővé tette, hogy növeljék a méreteit. Egy-egy nagyméretű gallér akár egy malomkőnyi is lehetett. Szorosan körbefogta a nyakat, így a fejet magasan kellett tartani. Ez a látvány teljes egészében megfelelt egy spanyol arisztokratáról alkotott képnek.
Ahhoz, hogy kemény és fodros is legyen a gallér, különleges csipeszekkel guvrírozták és vékony mintás csipkével körbeszegték. Egy gallér nagyon sokba került. Ezért fokozottan vigyáztak, nehogy evés közben bepiszkolják vagy összepecsételjék a drága holmit. Így aztán a XVI. század végén újra felfedezték a távoli antik korok találmányát, a villát. Attól kezdve a nemesség körében illetlenség volt kézzel enni.
A XVII. században a divat központja áthelyeződött Franciaországba. A franciák alkotó módon továbbfejlesztették a spanyol viseletet. Egyedibbé és pompásabbá változtatták, drágakövekkel ékesítették. Akkoriban vált közkedveltté a holland stílus, a magas tetejű kalap és a lecsatolható gallér.

A XVI. században megjelent a kötött harisnya. Mivel a zsebet még nem találták fel, a derékszíjhoz láncolt erszényben tartottak mindenféle apróságot.
A szőrmével díszített ruha a gazdagság jele volt. A XVII. században a főurak között divatba jött a hálóing, de fehérnemű viselete csak a XVIII. században terjedt el széleskörűen. Attól kezdve érezhetően kevesebb lett a bőrbetegség.
Az egyszerű emberek ruházata nem volt ennyire díszes, bár sokan - különösen a városokban - megengedhették maguknak, hogy lenből, vékony posztóból vagy selyemből varrt öltözetük legyen és kövessék a divatot. A szegényebbek az évszaktól függetlenül durva posztóruhát viseltek.
A szabók, cipészek és kalaposok a divathóbortoknak köszönhetően meg tudták keresni a kenyérre valót. A fazon megváltozása mindig új lökést adott a termelés és a kereskedelem fejlődésének. A divatmajmolás nem volt puszta hóbort, hanem előmozdította a társadalmi haladást.